Ez a könyv tükör. Megmutatja, milyen valós kockázatokat rejt, ha eltávolodunk a szülés évmilliók alatt kimunkált, természetes útjától. A szerző az Egyesült Államok gyakorlatáról ír. A történetek, a példák, a számok, a tudományos eredmények onnan valók. Tényszerűen áll előttünk, milyen veszélyeket rejt a szülés megindítása, hogy anyák és újszülöttek veszíthetik el az életüket.
Ott egy Misoprostol nevű gyógyszert alkalmaznak. De ne higgyük, hogy ami tőlünk távol van, az nálunk nem lehetséges. A Misoprostol hatóanyaga a nálunk is nap mint nap használt prosztaglandin – és itt van még nekünk számtalan más szer vagy módszer: oxitocin, burokrepesztés, az anya hasának erőltetett nyomása vagy egy „kissé fájdalmasabb” vizsgálat.
Az orvosok a tengerentúlon hétköznapra időzítik a szüléseket, hogy hétvégén a családjukkal lehessenek. Ebben segítenek a „hatékony” gyógyszerek. Nálunk sem születik hétvégente annyi kisbaba. Karácsonykor, többnapos ünnepeken kiürülnek a szülészetek. Ott sok államban üldözik a bábákat. A rendőrség házkutatásokat tart, bírósági perek folynak. Nálunk hasonlóképp...
Csakhogy odaát már egyre többen vannak olyanok is, akik tudják, hogy ez a gyakorlat romló szülészeti mutatókhoz, magasabb anyai és újszülött-halálozáshoz, több császármetszéshez vezet. És nálunk? Mi tudjuk? Tudják-e a magyar szülészorvosok, mekkora kockázatot vállalnak az egymást követő, egymásból következő beavatkozásokkal? Tudják-e az adatokat, a tényeket a bíróságokon, a törvényhozásban? Tudják-e a döntéshozók, milyen veszélyeknek teszik ki a nőket, ha a tájékoztatás elmarad, és ha a következményekre nem figyel senki? És végül tudják-e a nők maguk, mit vállalnak, ha homokba dugják a fejüket?
A döntés mindannyiunké: haladunk tovább azon az úton, amelyik a szülést műtétté, egyre több kockázatot rejtő beavatkozások sorozatává teszi, vagy tanulunk a máshol elkövetett hibákból és megpróbáljuk átvenni azokat a módszereket, amelyeket sok nyugat-európai országban már sikerrel alkalmaznak.
