Játék
Évekkel ezelőtt elköteleződtünk a természetes játékok mellett. A zero waste törekvések mellett főként az hozta ezt a döntést, hogy ezek a játékok a puszta létükkel tanítanak, direkt és indirekt üzeneteket hordoznak, semmihez sem hasonlítható a tapintásuk, az illatuk és milliónyi lehetőséget rejtenek magukban.
Hogy mit tanulhatunk a műanyag játékoktól a fajátékokig vezető úton? Először is azt, hogy a változatosság gyönyörködtet.
A fajátékok például a természet nyomait, a fa fejlődésének normálisan jelentkező jegyeit hordozzák magukon, miközben garantáltan minden szempárt mágnesként vonzanak magukhoz. A műanyag játékok akarva-akaratlanul erősítik a tökéletesség kultuszát: simára alakított felületek, tökéletes színek, mindegyik példány egyforma, gyakorta apró különbségek sincsenek egy-egy darab között.
A természetes anyagból készült játékok lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek megtanulják: a természetben a fejlődés nyomokat hagy az emberen. Ettől van az, hogy egyediek és megismételhetetlenek leszünk, éppen ezért ezeket a nyomokat teljesen felesleges becsiszolni és festék alá rejteni. Különleges tapasztalat az is, hogy míg a tökéletes műanyag a legkisebb erőbehatásra is törik, az erezett, eredeti minőségében eléjük tárt fajátékok időtállóak, a rezilienciájuk magasan felülmúlja műanyag társaikét. Ha pedig törik a fa, általában javítható, csiszolható, alakítható.
Éppen, mint az emberben: a hibáink felvállalása soha nem gyengít, inkább megerősít.