A 2020-ban megjelent - és azóta is a sikerlistákon szereplő - kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra? A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban - számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak. Steigervald Krisztián 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi "vidéki" lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával több mint húsz éve foglalkozik, emellett rendszeresen tart szülői, pedagógusi és vezetői workshopokat, tréningeket. Előadásaival járja az országot, és igyekszik a kölcsönös megértés magját elhinteni a hallgatóság körében.
Nemrégiben a Friderikusz Sándor podcast adásában szerepelt író könyve az adás óta nagyon népszerű
294 oldal, füles, kartonált