Mi mindent kell megtennie egy kisfiúnak, akinek van egy báránya és a régi kinőtt ruhája helyett újat szeretne!
Elsa Beskow több mint százéves történetéből megtudhatjuk, hogyan lesz a gyapjúból fonál, a fonálból szövet, a szövetből szép kék ruha, aminek még Peti báránya is örül.
Nagybetűs kiadvány, így első olvasókönyvnek is ideális.
A Peti új ruhája című mesekönyv, Elsa Beskow harmadik magyar nyelven megjelent műve.
Elsa Beskow: (1874. február 11. – 1953. június 30.) A gyermek Elsa nagyon szerette a tündérmeséket, így történt, hogy ugyan még alig tudott beszélni, mégis mesét mondott a testvéreinek. Anyai nagyanyja, aki sok szép történetet és mondókát ismert különösen nagy hatással volt későbbi művészetére. Emellett a kicsi Elsa tavasszal és nyáron fákat és virágokat rajzolva képes volt órákat tölteni egyedül a szabadban. Ekkor gyűjtötte össze azt a tiszta és csodákra figyelmes tudást a természetről, amit felnőtt korában megjelenített illusztrációiban.
Tizenöt éves volt, amikor édesapja tüdőgyulladásban meghalt. Ekkor költözött a lehetetlen anyagi helyzetbe került hatgyermekes család édesanyjuk testvéreihez, akik akkoriban már együtt éltek. Az irodalom, a zene és az egyéb művészetek központi szerepet töltöttek be otthonukban. A nagynénik és a nagybácsi, haladó szellemiségű emberek lévén, nagy gondot fordítottak a gyermeknevelés kérdésére. Elsa Beskow egyes műveiben érezhető a családjában megtapasztalt szeretetteljes légkör és az egymás iránti gondoskodás. Elsa Beskow munkássága hatalmas ívű, rengeteg könyvet írt és illusztrált. Igyekszünk kiválogatni a legszebb gyöngyszemeket és minél többet magyar nyelven is elérhetővé tenni.
ZENGŐKERT KÖNYVEK | ISBN 978-615-6019-01-1 |
30 x 24 cm
Elsa Beskow könyvajánló a Mamamin