Új termékek

Kategóriák

Leértékelések

Gyártók

A mosható pelenkáról

Textilpelenka: ki mire asszociál, ha a szülők körében szóba kerül a fogalom? Én már sok reakciót hallottam, hiszen évek óta kisgyermekes családok körében mozgok. Van, aki a cseh tetrapapelenkára és a fárasztó mosás-vasalásra gondol (ők anyáink, nagyanyáink korosztálya), van, aki a multik által kínált eldobható pelenka márkákat sorolja és kívülről tudja, aznap melyik és hol akciós, és van, aki az internetes családi fórumokon szocializálódott, tudatosabb, és bár még kavarog a feje a sok típustól és elnevezéstől, de biztos benne, hogy ő mosható pelenkát fog használni.

Ahhoz, hogy mások is megértsék, hogy mi a XXI. században miért a mosható pelenkát választottuk tudatosan, minden észérvet és érzelmi viszonyulást számba véve, muszáj ezeket a szempontokat áttekintenünk.

Segít talán az is, ha elmondom, hogy a nagyobbik gyerekemet eldobható pelenkába csomagoltam 2,5 évig. Egészséges 12 fiúgyerekről van szó, nem okozott maradandó károsodást nála az eldobható pelenka, amit persze nem neveztünk így akkor, hanem egyszerűen azt mondtuk: pelenka, és annyit kellett róla tudni, hogy mekkora méret kell. Ki tudta, hogy az eldobható pelenkákban polipropilén, poliészter fólia, fehérített cellulóz, duzzadó zselés (poliakrilát) cellulózörlemény, polietilén, ragasztó és gumi van? Ki olvasott utána, hogy a teljes lebomlása párszáz évig tarthat? Hogy a cellulóz gyártása során rengeteg vizet használnak el, a cellulóz fehérítésekor pedig dioxin keletkezik? Hogy csak az én egyetlen gyerekem által elhasznált pelenkák egy 1,5 tonna súlyú szeméthegyet alkotnának, ha egybehordnánk őket?

Tehát a nagy gyerekemnek nem lett semmi baja az eldobható pelenkától, és a gyerekek többségét 30 éve a világ “fejlett” felén szintén eldobhatósba pelenkázzák. Nem is akarok senkit ijesztgetni.

Viszont 3,5 éve született egy kislányom, és immár aktív internethasználóként teljesen biztos voltam benne, hogy ha az embernek lehetőségeket ajánlanak fel az ismeretszerzéshez és érveket adnak neki a mérlegeléshez, akkor a döntése felelősségét jobban érzi, ami akkor is van, ha nem veszünk róla tudomást. Mint ahogy minden, amit teszünk, hatással van a környezetünkre. A szűkebb környezetünkre (a gyermekem bőrére, a szemetesem telítettségére és szagára), és a tágabbra is (az el nem bomló szeméthegyek méretére, a műanyaggyártó ipar és a folyamatos fogyasztásra csábító kereskedelem további virágzására).

De nézzük meg pontosan, miről is beszélünk:

Milyen egy mai mosható pelenka?

Ma a mosható pelenka anyaga és formája jóval korszerűbb, mint régen, bár van olyan anyag, amit ma is használunk, ez a pamut, de sok más anyag is bejött a képbe. Minden pelenkának két része van: egy belső nedvszívó és egy külső nedvességzáró rész. A belső anyaga főként pamut (elpusztíthatalan), bambusz (nagy nedvszívású) vagy mikroszálas (gyors száradású) anyagból készül. A külsők anyaga többnyire lélegző poliuretán, vagy azzal laminált egyéb anyag, de lehet gyapjú is. A belsők lehetnek téglalap, piskóta, vagy nadrág alakúak, és a záródásuk is többféle (tépőzárral, patentokkal, vagy záródás nélkül: ezekhez speciális “snappi” kapcsot használunk). A nadrágbelsők nagyobb csomagot eredményeznek (erre az öltöztetésnél kell gondolni, egy számmal nagyobb ruhát kell venni), de a nedvszívásuk is nagyobb. Éjszakára és tipegő korúaknak szoktuk ajánlani elsősorban. A téglalap alakú belsőket prefold-nak (előre hajtogatott: több rétegű összevarrva) nevezzük, ez a legolcsóbb megoldás. A külsők nagyjából hasonló alakúak, tépőzárral, kapcsokkal vagy kötővel záródnak de akár bebújósak is lehetnek. A különböző márkájú külsők és belsők elég bátran variálhatók egymással, de fontos, hogy a nedvszívót teljesen elfedje a külső. A legkevesebbet az AIO (all in one) pelenkáknál kell gondolkodni, mert adott, hogy hogy használjuk őket. Méretezés: vannak egyméretes és állítható méretű belsők és külsők is. Belsőből általában 2 méret létezik, külsőből pedig kb. 5, ezekhez súlyhatárokat adnak meg. Állítható külsőnél patentokkal szabályozzuk a méretet a külsőn. A legkedveltebb és legegyszerűbb pelenkának az állítható méretű AIO-okat tartják.

A moshatózás minimális kiegészítői a fedeles vödör és a lebomló, WC-ben lehúzható papírbetétek: kímélik a pelenkát és munkát takarítanak meg nekünk.

Mennyi kell belőle?

Az attól függ: ha kétnaponta mosunk egy adagot, akkor 20-24 belső és minimum 3-4 külső forog úgy, hogy mindig lesz tiszta és száraz pelusunk. A száradási időt befolyásolhatja a szárítógép használata, a pelenka anyaga és a teregetőhely mérete, levegőssége, hőmérséklete. Ha cask 3-4 külsőnk van, számolnunk kell azzal, hogy azt kézzel kell mosni, de ez nem nagy kihívás és gyorsan száradnak. Ha állítható méretű AIO-okat használunk, ugyanaz a 20-24 db forog 2,5 éven keresztül.

Hogy kell kezelni?

A használt pelenkát levesszük a babáról, az eredményt papírostul lehúzzuk a vécén, és ha még mindig úgy tűnik, hogy a pelenka igen erős megpróbáltatáson ment keresztül, gyorsan kiöblítjük (széklet nem kerül már sem a vödörbe, sem a mosógépbe), és fedeles vödörbe tesszük. Innen kerül a mosógépbe, 60 fokon folyékony, lehetőleg enzimmentes mosószerrel kimossuk, és kiteregetjük. Fél-1 napig szárad.

Mennyibe kerül?

Egy db külső-belső összeállítás ára 4.000-8.000 Ft. Átlagosan harmadába kerül az egész pelenkázási időszakra vetítve a mosható pelenka, mint az eldobható, csak azt havonta vásároljuk. 2,5 év alatt kb. 80-100.000 Ft-ot költünk a mosható pelenkára. Vigyázat, addiktív: ha több mosható pelust veszünk, mint amennyi szükséges (csak mert megszeretjük, és mert szép…), a költségfaktor, mint előny könnyen elveszhet :).

Hogy döntsem el, melyiket válasszam?

Ez függ a pénztárcádtól, a mosási-szárítási lehetőségeidtől, és az ízlésedtől is. Ne válassz gyanúsan olcsó pelenkát, mert a mosható pelenka élettartama nem 3 hónap. Nézd meg akár élőben, kérj szakszerű, tapasztalt segítséget. A mamamibolt debreceni boltjában havonta vannak ingyenes tapizós-kérdezős előadások erről a témáról is, de online chaten, telefonon és emailben is szívesen állunk rendelkezésre.

És néhány szkeptikus felvetés:

Ha mosható pelenkát használok, több energiát és vizet fogyasztok – Ezt pontosan kiszámolták több ízben, a végeredmény alig mutatott növekedést ebben a két tételben. A mosható pelenkákat sokszor előmosás után együtt mossuk a többi szennyessel 60 fokon. Ezen felül az eldobható gyártásánál felhasznált vízmennyiség óriási a mosáshoz képest.

A baba nehezebben mozog a moshatóban, mert nagyobb a csomag – Ez nem így van, a baba mozgásfejlődése nem attól függ, hogy milyen ruhában van. Eddig is kitűnően megtanultak járni a babák, nem csak amióta eldobható pelenka létezik.

A baba bőre mindig nyirkos, nedves lesz a moshatóban – Ez nem így van. A moshatóban alig, vagy egyáltalán nem használunk popsikrémet, mivel nincs olyan anyag benne, ami folyamatosan szívná a nedvességet a bőrből. A moshatók között is van egyébként extrán szárazontartó anyag, ha nagyon érzékeny bőrű a babánk.

A mosható pelenka drága – Egyszerre az egész szükséges készlet valóban többe kerül, mint a havi fix kiadás az eldobhatóra. Lehet rá előre gyűjteni, ezt kérni rokonktól ajándékba, vagy csak lépésenként nekiállni. Vannak gazdaságosabb összeállítások és vannak luxus kivitelű pelenkák is, válasszuk azt, ami a pénztárcánknak is megfelel.

Egy csomó időmet elveszi a mosható pelenka kezelése – Ezt olyan mondta, aki mindkettőt próbálta? Nálam ugyanis kevés hanyagabb háziasszony van. Ha nekem nem okozott gondot a pelusok mosása és teregetése (ami pont 1,5 perccel vesz talán több időt igénybe, mint az eldobhatós szemétbe dobása), akkor senkinek nem fog.

Még mindig nem volt meggyőző? Próbáld ki a gyakorlatban! Egy próbacsomagnyi mosható pelenka ára nem olyan összeg, ami vállalhatatlan anyagi terhet jelent. Kb. mint pár csomag eldobható pelus. És ki tudja, utána talán te is úgy fogod látni, hogy a te hozzájárulásod is értékes a fenntartható jövőnk építése szempontjából. Nem is beszélve a babád bőréről…

Pelenkázzatok egészséggel!

Még több cikk a blogon: http://mamamibolt.blogspot.hu/search/label/pelenka